Dánia gazdasága

Rövid áttekintés

 

Dánia gazdaságát a korszerű ipar, a csúcstechnológiára épülő mezőgazdaság és a külkereskedelemtől való erős függés jellemzik. A Világbank, a Forbes Magazin és egyéb, az országokat üzleti környezetük szerint rangsoroló listákon Dánia évek óta előkelő helyen áll. Az ország versenyelőnyét elsősorban az alacsony korrupció, a vonzó makrogazdasági környezet és a kiemelkedő innovációs készség adja. A dán globális vállalatok olyan iparágakban játszanak vezető szerepet, mint a tengeri és szárazföldi szállítmányozás, szélerőmű technológia, gyógyszeripar, gépgyártás, ital- és élelmiszergyártás valamint orvosi műszergyártás.

A dán gazdasági fejlődést az ország fejlett infrastruktúrája is támogatja. A koppenhágai repteret – Észak-Európa legfontosabb légikikötőjét – a Covid-19-et megelőző évben, 2019-ben 30,3 millió utas vette igénybe. A forgalom még nem állt helyre: a 2022-es évben 22,1 millió ember haladt át a koppenhágai reptéren. Az országban ingyenesen használható az autópálya, valamint a hidaknak köszönhetően autóval is lehet közlekedni a Jütland-félsziget és Koppenhága közötti, és a Dánia és Svédország közötti útvonalakon. A jövőben a Balti-tenger alatt húzódó alagút fogja összekötni Észak-Németországot és Lollandot, így Lübeck irányából közvetlenül, jütlandi kerülő nélkül lehet majd Koppenhága és Svédország irányába autózni. Az ország legnagyobb forgalmat bonyolító kikötője az Aarhusi Kikötő.

A magas életszínvonalat kiterjedt jóléti intézkedések biztosítják a jövedelmek jelentős állami újraelosztása mellett. A munkanélküliség jelentősen csökkent 2021 során, és 2022-ben is alacsonyan maradt. A 2022-es év utolsó három hónapjában 2,7% körül volt a munkanélküliség a királyságban. Több szakértő, szakmai és politikai szervezet arra figyelmeztet, hogy Dánia számára kihívást fog jelenteni az évtizedben a szakképzett munkaerő hiánya bizonyos munkakörökben.

A Dán Statisztikai Hivatal szerint a 2022-es év első felében 4-8% körül, majd a második felében 9-10% körül volt az éves infláció, aminek megfékezése érdekében – és a dán korona euróhoz kötött árfolyamának stabilitása érdekében – a Dán Nemzeti Bank többször is kamatot emelt 2022-ben.

Dánia az Európai Bizottság 2022-es Digitális Gazdasági és Társadalmi Indexe (DESI) alapján az EU második legdigitalizáltabb országa. A Királyság évek óta a lista dobogós helyezésén szerepel, 2016-ban, 2017-ben és 2021-ben első helyet elérve. , A gyors szélessávú internet lefedettség 98%-os volt Dániában 2021-ben, az 5G pedig a lakott területek 98%-át lefedi. Az ENSZ 2022 szeptemberében publikált elektronikus kormányzati ranglistája Dániát az első helyre teszi.

Az ország energiatermelésében nagy hangsúlyt kap a megújuló energia, elsősorban a biomassza és a szélenergia hasznosítása. Dánia célul tűzte ki, hogy az 1990-es évhez képest 70%-kal csökkentse az üvegházhatású gázok kibocsátását 2030-ra, valamint energiaszükségletének legalább felét fenntartható forrásból biztosítsa. A királyság 2050-re teljes mértékben függetlenné kíván válni a fosszilis energiahordozóktól. 2022-ben a felhasznált elektromos áram 59,3%-a megújuló energiaforrásból (53% szélenergia, 6% napenergia) származott. Az említett célok elérése érdekében az állam kiemelt figyelmet fordít a szélturbina, napelem, biomassza és biogáz technológiákra, valamint támogatja az energiahatékonysági és elektrifikációs projekteket, továbbá a fosszilis energiahordozókra épülő rendszerek lecserélését.

 

Alapvető gazdasági adatok

 

2017

2018

2019

2020

2021

Népesség (millió)

5,75

5,78

5,81

5,82

5,84

GDP/fő (EUR)

48 169

49 446

51 126

52 268

53 397

GDP nominális (milliárd EUR)

274

283

295

303

311

GDP reál növekedés %

2,8

2,0

1,5

-2,0

4,9

Munkanélküliségi ráta %

4,2

3,8

3,7

4,6

3,7

Infláció % (éves, HICP)

1,1

0,7

0,7

0,3

1,9

Átlagos bruttó fizetés (EUR/hó)

3584

3651

3787

3961

4154

Import (milliárd EUR)

141,2

152,7

160,3

150,8

176,3

Export (milliárd EUR)

162,2

171,4

182,3

171,4

200,2

Forrás: Dán Statisztikai Hivatal, 1 EUR=7,44 DKK (Dán Nemzeti Bank)

 

Az ország gazdasága a COVID-19 járványt követően gyors és nagy mértékű gyarapodást mutatott. A 2021-es évben a dán GDP 4,9%-kal nőtt, míg a munkanélküliségi ráta 3,7%-ra csökkent, ezzel elérve a pandémiát megelőző évekre jellemző szintet. 

Dánia legfontosabb kereskedelmi partnerei (2021, millió EUR)

 

Import

Export

Németország

28 258

23 012

USA

13 940

26 164

Svédország

17 556

16 915

Kína

11 271

10 222

Hollandia

12 436

9 715

Norvégia

5 731

10 275

Egyesült Királyság

8 267

11 978

Forrás: Dán Statisztikai Hivatal, 1 EUR=7,44 DKK (Dán Nemzeti Bank)

 

2021-ben Dánia összimportja 176,3 milliárd euró, míg összexportja 200,2 milliárd euró volt.  Az ország importja és exportja 2021-ben egyaránt 17%-kal nőtt 2020-hoz képest.

Dánia főbb kereskedelmi partnerei Európán belül Németország, Svédország, Hollandia, Norvégia és az Egyesült Királyság. Európán kívüli kereskedelmét tekintve az Egyesült Államok és Kína játszik fontos szerepet. A dán kivitel kb. 50%-a irányul az Európai Unióba.

A Dán Statisztikai Hivatal adatai szerint 2021-ben a dán import 31%-át feldolgozott termékek, 22%-át gépek és berendezések,  14%-át élőállatok, élelmiszerek, italok és dohányok tették ki.

 

Kétoldalú gazdasági kapcsolatok

A megelőző évvel összevetve, 2021-ben  a Dániába irányuló magyar export 7,5%-kal nőtt, míg az import 5%-kal csökkent. A 2020-as visszaesést követően, hazánk külkereskedelmi többlete 516 millió euróra nőtt, amely 34%-os növekedést jelent a megelőző év értékéhez viszonyítva. A teljes kétoldalú kereskedelmi forgalom 2021-ben 2094 millió eurót tett ki, mely az előző évhez képest 2,4%-os növekedést jelentett. Dánia 2021-ben Magyarország 27. legfontosabb kereskedelmi partnere volt.

A Dániába irányuló magyar árukivitel közel 90%-át feldolgozott termékek (pl. vegyi áru, gyógyszerek), valamint gépek és szállító eszközök (közúti járművek, ipari és irodai gépek, berendezések) teszik ki.

 

Magyarország-Dánia kereskedelmi kapcsolatok (millió EUR)

Időszak

Import

Export

Teljes
áruforgalom

Külkereskedelmi
többlet

2020

830

1214

2044

384

2021

789

1305

2094

516

Változás 2020/2021

-5%

+7,5%

+2,4%

+34%

Forrás: KSH

 

2021-ben Dánia közvetlen külföldi működőtőke-befektetés (FDI) állománya Magyarországon 1159,3 millió euró volt, ami hazánk 15. legnagyobb befektetőjévé teszi a skandináv országot. A beruházások értéke 2020-ról 2021-re, az eddigi folyamatos, 2012 óta tartó növekedésnek megfelelően, további 9,5%-kal nőtt.

 

Dániai FDI állomány Magyarországon (Millió EUR)

2017

2018

2019

2020

2021

832,0

946,1

990,6

1058,3

1159,3

Forrás: MNB

 

A legjelentősebb dán befektetők Magyarországon:

  1. Abacus Medicine
  2. Balyfa
  3. Coloplast
  4. First Farms 
  5. FOSS
  6. Grundfos
  7. Hartmann
  8. JYSK
  9. LEGO
  10. Nilfisk
  11. Rockwool International
  12. Velux
  13. Vestfrost
  14. Xellia Pharmaceuticals

 

Magyarországi befektetésösztönzési és kereskedelemfejlesztési intézmények:

 

Hasznos linkek:

 

 

Kapcsolat:

Exportfejlesztési kérdéseikkel forduljanak kollégánkhoz bizalommal:

 

Kertész János
Külgazdasági asszisztens
jkertesz@mfa.gov.hu