Személygépkocsi regisztrációja

 Az életvitelszerűen Dániában tartózkodó (tehát dán személyi számmal és érvényes dániai lakcímmel rendelkező) külföldi magánszemélynek a tartózkodási igazolása kiállításától számított 14 napon belül regisztráltatnia kell az általa használt gépkocsit a dán adóhatóságnál, és meg kell fizetnie a hatóság által megszabott (akár az autó becsült értékének 60%-át kitevő) regisztrációs adót.

Kivétel e szabály alól, ha

1) az érintett 185 napnál rövidebb ideig tartózkodik Dániában

2) Dánián kívül is rendelkezik állandó lakcímmel, ahová különösen erős családi (házastársi, élettársi) kapcsolat fűzi, és emiatt rendszeresen és dokumentálhatóan az adott országba látogat. Az egyes eseteket a SKAT az egyéni körülmények figyelembevételével, egyedi alapon bírálja el. A regisztrációs adó bizonyos hányada az ország végleges elhagyásakor (az autó ismételt külföldi regisztrációját követően) az adóhatóságtól visszaigényelhető. 

Figyelem! A vonatkozó szabályozás nemcsak a külföldi rendszámú gépkocsi tulajdonosára, hanem annak használójára/üzemeltetőjére is vonatkozik, ami lényegében azt jelenti, hogy CPR-számmal és érvényes dániai lakcímmel rendelkező személy NEM vezethet Dániában külföldi rendszámú autót, tekintet nélkül arra, hogy az adott gépkocsi a saját tulajdonában van-e vagy sem. A szabályozást a dán hatóságok szigorúan betartatják. Amennyiben egy esetleges közúti ellenőrzés során kiderül, hogy a személygépkocsi tulajdonosa/használója CPR-számmal, dániai lakcímre bejelentve tartózkodik Dániában, ám gépkocsiját az előírt módon nem regisztráltatta, a rendőrség általában azonnal bevonja a forgalmi engedélyt (esetleg lefoglalja az autót), és csak a kiszabott regisztrációs adó megfizetése után adja vissza a tulajdonosnak/üzemeltetőnek. A szabályozásról itt olvashat bővebb összefoglalót

 

Magyar vezetői engedély használata, cseréje

Érvényes magyar vezetői engedély esetén nem szükséges a csere.

2015. január 19-t követően életbelépett törvény értelmében, amennyiben a magyar állampolgár tartósan letelepedett Dániában, úgy a magyar jogosítvány használatát be kell jelenteni a dán hatóságoknál abban az esetben, ha tartózkodása meghaladja a 90 napot.

Szükség esetén cserélendő jogosítvány cseréje a Borgerservice elenevezésű hatóságnál intézhető.A cseréhez szükséges dokumentumok: a még érvényes magyar hatóság által kiállított vezetői engedély, útlevél, igazolványkép, tartózkodási engedély.

 

Magyar vezetői engedély megújítása, pótlása

Jogosítvány ügyintézés érdekében a magyarországi lakóhely szerinti járási hivatal okmányirodáját kell felkeresnie. Amennyiben Magyarországon nem rendelkezik lakóhellyel, a Központi okmányirodát keresse fel.

Az elveszett, illetve ellopott jogosítvány pótlását az ügyfelek Magyarországon, a járási okmányirodában kezdeményezhetik. Ügyfélkapuval rendelkező ügyfeleknek lehetőségük van az érvényes jogosítvány pótlására az ügyfélkapun keresztül is.

A konzulátus jogosítvánnyal kapcsolatos ügyekben további információt nem tud adni, ügyintézést nem teljesít.